Kényszerpihenő

Na csak sikerült :( Hiába örültem annyira, hogy jól bírja a térdem a futást, hétvégén sikerült megtalálni a jelenlegi tűréshatárt, és alaposan át is lépni rajta.
Igaz, szavam nem lehet szegényre, nem elég, hogy szombaton az eddigi max 7,6 km-re egy laza 3 km-t toltam rá (ami majdnem a fele, ugye, dehát minek is aprózzam el...), vasárnap még, bár tudtam, nem biztos, hogy okos dolog, de lementem a terembe, egy jó lábedzést tolni. Merthogy megígértem, hogy vasárnap lábazunk. És aki kicsit is ismer, annak nem okozok ezzel meglepetést: bár még az öltözőben is azt gondoltam, hogy a társamat hajtom, én meg valamit alibizek mellette, végül is még mindig fáradt a lábam az előző napi futástól, ahogy a guggoló keret közelébe kerültem, már jött is a kis ördögöcske belém a helyére, és pakolta a rúdra a súlyokat, sorozatonként +10 kg-t, mert bírom én, a többit is csináltam keményen... A fél lábas lábtolónál már az első sorozat is fájt, a másodikat még kierőltettem, a harmadik triszet viszont már szuperszet lett, mert éreztem, csak nem kéne ezt ennyire erőltetni. Hiába, nem tudok lightosan edzeni, na.
Másnap reggelre meg is lett az eredménye, már felkelésről alig bírtam ráállni, nem tudtam teljesen kinyújtani.
Logikus lenne ugyan a feltételezés, hogy itt kezdődött a címbeli kényszerpihenőm, de... nem. Hétfő fél 10-re meg volt beszélve egy hátedzés, én ugye háromnegyed nyolckor teszem ki a gyerekeket, úgy volt ez kiszámolva, hogy a kettő között futok egyet a ligetben... Annyi eszem volt, hogy az skip, ezért húztam a terembe, egy sms után, hogy ha tudunk, kezdjünk korábban. Viszont kitaláltam, hogy a Balázs által adott zsírégető zónában fogok emelkedőre gyalogolni, amíg várok, olvasok is közben, fasza lesz az nekem... Ebből az lett, hogy bárhova is toltam az emelkedőt (a sebességet nem mertem 5 km/h fölé vinni, eleve 4,5-et terveztem, hogy kontrolláltan terheljem a térdem), sehogy sem ment 130 fölé a pulzus, szóval jó kis regenerálás lett belőle (meg kell mondjam, ezt viszont abszolút pozitív fejleményként értékeltem erőnlét ügyben). Egész jó volt a lábam, csak néhány lépésnél nyilallt nagyot, örültem is, mint majom a farkának, hogy hamar túl leszünk ezen...Aha. Hasazás után alig bírtam már ráállni a lábamra. Húztam is haza, felpakolt lábbal dolgoztam végig a napot.
Kedden már jobb volt, dolgoztam is, de aztán szerda reggel olyan szemrehányást kaptam a 8,5 éves fiamtól, mikor jajdultam egyet, hogy felhívtam az ortopéd dokit, akihez járok (értsd: már kétszer voltam...), és azt mondta, ha 6 és 8 között tudok menni, szeretettel lát. Tudtam.
És újra rájöttem, kifogtam az ország egyik legjobb fej dokiját :) Eddig a bokámmal jártam nála, a térdem újdonság volt neki. Az elején kérdezte is, hogy melyik lábam is fáj. Addigra fent ültem a vizsgálóasztalon, ránézett, majd vigyorogva mondta, hogy szerinte rájött, a térképjelekből :) (a jobb térdemen két műtétem volt eddig, annak azért vannak nyomai) Meséltem neki (félve a lecseszéstől, hogy mit is képzeltem), hogy húsvétkor kitaláltam, hogy én futni akarok, és azóta futok is, várakozásokon felül, és már épp akartam volna folytatni, hogy azt a vonalat pedig hagyjuk is, hogy nem szabad, azt találjuk ki, hogy milyen korlátok között mégis, de megelőzött, és azt mondta, hogy az addig rendben is van. Látszódhatott a megdöbbenés rajtam, mert egyből mondta is, hogy ő az aktív életmódban és a mozgásban hisz :) Tudtam én, hogy ő lesz az én emberem :)
Vizsgálat, folyadék van, lazák a szalagok, atyaúristen (pedig ezek a műtéttel rövidítettek), dehát gyári hibás vagyok, na. Röntgen, kiértékelés. Porcom van, nem is vékony (vagy három másik ember térdét is megmutatta, hogy megnyugodjak, hogy tényleg...), persze az állapotáról majd MRI-vel, kérünk rá időpontot (akkor lehet megcsinálni, ha helyrejött, de mire kapunk időpontot, még négy másik sérülés is helyrejön...). Simán megerőltettem egyébként, a héten pihentetés-jegelés (ja persze, most is dolgozom), aztán futás, kicsit óvatosabban. De még a NATO futásra is azt mondta (pedig ezt már nagyon halkan kérdeztem, gondoltam ezzel aztán már tényleg kihúzom a gyufát), hogy menjek, ha addigra jó a térdem - ha meg nem, akkor hozzá húzzak vissza, mert az már nem normális), maximum visszakerülök ide, és újabb hét pihenő jön. Említettem már, hogy ez a doki az én emberem? Azzal meg végképp belopta magát a szívembe, hogy azt mondta, hogy mivel a futás miatt ledobott 10 kg a legjobb, amit tehetek a térdemmel, legalábbis nullszaldós a futás, abba ne hagyjam, ha szeretem. Nem is hagyom :)